Az utóbbi időben valahogy átálltam a fekete-fehér fotókra. A filmes világban tudom a magyarázatát: ráálltam az itthoni filmhívásra, az pedig egyelőre csak fekete-fehér film esetében működik egyelőre, illetve az elmúlt időszakban – megfelelő eszköz hiányában – fényképező segítségével próbáltam digitalizálni a negatívjaim.
Ez a megoldás több okból sem volt célravezető. Egyrészt irtózatosan sok időt és energiát igényel egyenként lefotózgatni a nega kockáit, másrészt a minősége jócskán hagy kívánni valót maga után. Tarján Antal fotóművész úr segítsége és tanácsai révén pár hete végül sikerült szert tennem egy megfelelő szkennerre. Ez nemcsak jóval kényelmesebbé tette a digitalizálást, de a képek minősége is messza jobb, mint az előző megoldásé.
Jött azonban egy egészen váratlan, de annál kellemesebb meglepetés: a színes filmek beszkennelve végre életre keltek és úgy néznek ki, ahogyan kell. Korábban a színes nyersanyagokkal szinte semmilyen eredményt nem tudtam produkálni a digitalizálás során. Akárhogy erőlködtem, csak döglött, fakó pixelhalmazt kaptam. Most viszont már tartalmas, tónus és részletgazdag képek jelennek meg a monitoron a beolvasás után.
Aki követi a blogot tudja, hogy korábban elég sokat szívtam a Lomo filmjeivel. Az egyébként szép tónusvilágú Lady Grey filmek olyan gyenge minőségűek voltak, hogy jó időre elvették a kedvem az analóg fotózától. Erre a nyersanyagra fotózott képem mind tönkrement – köszönhetően a film hitvány minőségének. Mivel a színes nyersanyagaim is a Lomography által forgalmazott filmek, ezért ezekhez sem fűztem vérmes reményeket. Kellemesen csalódtam! A Lomo színes filmek igen szépek, számomra kimondottan kellemes színvilágúak – illenek az általam használt Ljubitel gépek hangulatához.
Ízelítőül itt most egy olyan kép áll, amelyet tavaly készítettem a Gerecsén. Kerékpárral áttekertem a hegyen, s egy rövid pihenőt tartottam a felvétel elkészítése erejéig. Nemsokára jön több szín a blogra: felkerül a többi színes nega is…