A csöves város

Csöves város (Tatabánya, 2013. november 2.)

Csöves város (Tatabánya, 2013. november 2.)

A mindennapi munka mellett – különösen a téli időszámítással megrövidült nappalok idején – kevés idő jut a természetben való fotózásra. A Mester két évvel ezelőtti unszolásának engedve elkezdtem tehát felfedezni a várost. Tatabánya a maga iparvárosi jellegével nem egy könnyű téma. Próbálkoztam már párszor a sajátos arculatú vasútállomás környékén, de valahogy nem jött össze semmi érdekes. Aztán felfedeztem a város egyes részeit behálózó melegvizes csővezeték-rendszert. 

Elsőre talán azt mondanám, hogy csúf. Ott van a zöldben. Az út mellett. Az út felett. A üzlet mögött. Körülöttünk mindenütt. Valahogy hozzátartoznak a városképhez. Bizonyos technikai okok miatt tesztelnem kellett a nagylátószögű (16-35 mm) lencsémet, így még kapóra jött a csövek felfedezése. 

Csövek (Tatabánya, 2013. november 2.)

Csövek (Tatabánya, 2013. november 2.)

Ha már ennyire a város része ez a fém kígyó hálózat, azt gondoltam, hozzá kell tenni a városról készült képekhez. Bújkáltam hát a csövek között, keresve a kompozíciós lehetőségeket. Készültek fotók nagylátószöggel, analóg géppel és lyukkamerával is. Végül egészen élvezni kezdtem a csövek képre komponálását és egy mini projekt kerekedett a kísérletből. Ennek néhány képe látható itt. Az oldal alján található galériát igyekszem folyamatosan bővíteni. Véleményeket szívesen fogadok!

Fémkígyó (Tatabánya, 2013. november 2.)

Fémkígyó (Tatabánya, 2013. november 2.)

 


GALÉRIA (Kattints!):

 

 

 


5 Responses to “A csöves város”

  1. cerezo says:

    Akkor ezek szerint Te is tatabányai vagy…:)
    Nekem nagyon tetszenek, szeretem a kísérletezést, ez pedig egy érdekes kísérlet. Ismerem a várost, és valóban csövek nőnek ki a földből, az égből, mindenhonnan. Érdekes kompozíciós lehetőség, lehet játszani a formákkal.
    Szívesen megnéznék még pár fotót!

  2. Fényfaragó says:

    Bajai vagyok, de Tatabányán élek :)
    A csöves kísérlet valóban jó, érdekes küzdelem a jó kompozíciót megtalálni :)

    Lesznek még fotók, folyamatosan bővítem az albumot.

  3. […] képpel bővült a Csöves város projekt galériája. A Teleki László utcai (Paradicsom-kert) csővezeték látható a […]

  4. […] kép került a Csöves város projekt galériájába. Ez a kép Dianával készült, […]

  5. […] képpel bővült a Csöves város projekt, ezúttal egy lomográf […]

Mondd el a velemenyed! Leave a Reply

*