Elkészültek az első képek a középformátumú filmre dolgozó Mamiya-val. Pár hónapja már nálam van a gép, de a Mester jelenléte és instrukciói nélkül nemigen bátorkodtam használatba venni. Az utóbbi időben azonban valahogy elsodor bennünket egymás mellől a sors, valamiért nem engedi, hogy együtt tapossuk az utat. Nem tudom, mi a szándéka ezzel, sokat törtem rajta a fejem, de egyelőre hasztalan. Mindenesetre magamra maradtam a Mamiya-val.
Óvatosan kerülgettem egy darabig, próbáltam ismerkedni a tekertyűkkel meg a gombokkal, s vártam a kedvező alkalmat, hogy egyszer majd felkerekedünk, s a tapasztalt vezető irányítása mellett használatba vesszük a középformátumú vasat. Egyre világosabbá vált, hogy erre egyhamar nem kerül sor, így az internetről kerítettem egy használati utasítást, s annak tanulmányozása révén próbáltam kicsit közelebb kerülni a géphez.
Végül befűztem az első filmet. Már ez is élményszámba ment. Érdekes volt remegő kézzel a helyére igazítani a nyersanyagot, vigyázva, nehogy leszaladjon az orsóról, majd óvatosan a gépbe helyezni a filmet tartó szerkezetet. Nagyon a helyén van minden a gépben, az alkatrészek lehelletfinoman illeszkednek egymáshoz. Nos, helyére került az első film, bezárult a hátlap, és … és vissza is került a gép a polcra.
Ott is maradt még pár hónapig, mígnem egy vasárnap összeszedtem magam, és Mit veszíthetek? felkiáltással elindultam kipróbálni. Nem mondom, hogy a legszerencsésebb körülmények között, hiszen hó borította a tájat, ami nem könnyíti meg a helyes expozíció meghatározását. Fénymérőként egy digitális gépet vittem magammal, s azzal próbáltam megtalálni a helyes rekesz-expozíciós idő párosokat. Ugyan van a Mamiya-ban saját fénymérő, de már régi, és arra nem mertem rábízni magam. Úgy emlékeztem, hogy fekete-fehér filmet fűztem a gépbe, az pedig engedékenyebb az expo tekintetében, mint a színes film. Ennek ellenére törekedtem a lehető legpontosabb expozíciókra.
Mennyivel egyszerűbb a digitális gépeken, hogy rögtön meg lehet nézni az eredményt, s korrigálni, ha szükséges. Az analóg világban ilyen nincs. Vagy helyesen exponálunk, vagy nem, de ez majd csak hetekkel később, a film előhívását követően derül ki. Az én esetemben is így volt: a film kidolgozását követően döbbentem rá, hogy nem fekete-fehér, hanem színes filmet fűztem a gépbe. Addig pihentettem a gépet, hogy elfelejtettem, milyen nyersanyag van benne. Az első lecke ezzel meg is volt: azóta mindig feljegyzem egy kis füzetbe, hogy mikor és milyen filmet teszek a fényképezőbe.
Az első képek, hmmm… hát.. érdekesek. Van a filmnek egyfajta egyedi hangulata. Nincs az a vegytiszta kép, amit a digitális gépek szenzora ad. Ez itt nagyon más. És hangulatos. A film, amit használtam eléggé fakón hozza vissza a színeket, bár ez lehet a szkennelés hibája is. A széleken sötétedés (vignettálás) látható és itt-ott más jellegű hibákat is látok. Érdekes lesz majd megvizsgálni, hogy ezek vajon a filmen is ott vannak-e? Mindenesetre nekem tetszenek a képek, kedvelem a film hangulatát.
Folytatom a kísérletezést, mert érdekes élmény filmre dolgozni. Sok, nagyok sok tanulni és felfedezni való van. Most már filmmel és jegyzetfüzettel felszerelkezve járok fotózni – ez utóbbi az én analóg exif-em! :) Utólag a filmet és a jegyzeteimet összevetve próbálom kielemezni, hogy milyen körülmények között, milyen fényhelyzetben, milyen beállításokkal fotóztam, s próbálok tanulni a hibákból. Remélhetőleg egyszer sikerül majd filmre is igazán jó képeket lőni!
Környezetvédelem FELELŐSEN gondolkodók számára
