Telente szeretek stúdióban fotózni. Mondjuk rá is kényszerítenek a rövid nappalok a stúdiózásra, hisz ilyenkor munka után – megfelelő fények hiányában – már nincs értelme elindulni fotózni. A stúdióvilágítás nem egyszerű dolog, van mit tanulni, sőt talán mondhatom, hogy folyamatosan lehet tanulni. Modelltől, témától, ruhától, sminktől és a készíteni kívánt fotótól függően más és más beállításokat kell alkalmazni. Ezeket pedig meg kell tanulni, ki kell tapasztalni. S mindig van valami új ötlet, amit érdemes kipróbálni.
Szerencsésnek mondhatja magát az, akinek “van kéznél” egy, vagy több türelmes modellje, akin gyakorolhat. Nem feltételnül profi fotómodellre kell gondolni. Jól jön ilyenkor a család egy-egy megértőbb tagja, akit be lehet vonni a munkába. Én a lányomat fotózom sokat, de az ő fotózás iránt tanúsított türelme meglehetősen véges, illetve, mint afféle gyermek, meglehetősen hektikusan áll a fotózáshoz. Amikor én akarom, akkor ő épp nem, és fordítva.. Ha össze tudjuk hangolni a kettőnk kedvét, akkor egész jó dolgok sülneki ki, ha nem, akkor.. nos akkor vagy nem fotózunk, vagy durcás képek születnek.
Rájöttem, hogy ha mégis fotózni van kedvem, akkor bevethetem azt a modellt, aki mindig kéznél van – magamat. Oké, nem a legelőnyösebb, de jobb híján megteszi, nem? :) Hiszen mindig ott van, s pont addig tart a kedve, míg nekem. Nincs is más dolgom, mint beállítani az elképzelésem szerinti fényeket, s lőni.
S itt kezdődnek is a bajok… Mert a fényeket modell nélkül kell beállítani, ami nem könnyű, de azért megoldható. Aztán meg be kéne állítani a modellt, és el is kéne kattintatni valahogy a fényképezőt, hogy a portré elkészüljön. Ez már nehezebb dió. Korábban úgy oldottam meg a dolgot, hogy állványra helyeztem a gépet, beállítottam az elképzelésem szerinti rekeszértéket (meg presze hozzá a záridőt), s a késleltetett önkioldó segítségével exponáltam. Ezzel a megoldással volt is vagy 10 másodpercem a lámpákat megkerülve beugrani a kamera elé és beállni. Ilyen módon – nos, mondjuk úgy – meglehetősen esetleges képek születtek.
Beszereztem hát egy vezeték nélküli vakukioldót, hogy legalább a földön szanaszét hullámzó zsinórokon ne essek át, s így már kényelmesebben tudok (ön)portrézni. A háttér elé állított vakuállványra állítok élességet, amit persze a beállítást követően kiveszek a képből. Az állvány helyét egy földre tett apró tárggyal jelölöm, így tudom, hogy kb. hova kell állnom, hogy a képen az élesség jó helyen legyen. Az előkészületek után már nem marad más dolgom, mint hogy a fényeket beállítsam az elképzelésemnek megfelelően, s elkészítsem a képet. Persze így is van még némi esetlegessége a dolognak, de az elkészült fotó megtekintését követően gyorsan lehet korrigálni a fényeken, és a beálláson is.
Ezzel a megoldással szabadon próbálkozhatok a különböző stúdió világításokkal, illetve gyakorolhatom a portré fotózást is. Nem a legjobb modell, de gyakorolni megteszi! Nem? De! :)
Ha tetszik az oldalam, kövess a Facebookon is!
Az eddigi képek:
Ha nem tudsz magadról portrét készíteni, de szeretnél portré, vagy egész alakos fotót, akkor keress bátran! Portré fotózásra itt érdemes jelentkezni: Foto-Graf Fotográfiai Stúidó
Környezetvédelem FELELŐSEN gondolkodók számára
