Az utóbbi időben régi dolgok után kutatva többször vitt az utam az Ecseri Használtcikk Piacra, vagy ahogy a népnyelv hívja, az “Ecserire”. Fotózáshoz kerestem hangulatos kiegésztíő kellékeket. A kellékeken kívül egész másra is bukkantam: egyedi atmoszférára, a régi idők hangulatával megfűszerezett külön kis világra, a maga sajátos szabályaival, valamint állandó és alkalmi lakóival.
Itt a piacon szinte mindent megtalál az érdeklődő: a világháborús katonai felszerelésektől, a régi pénzérméken és órákon át a használati tárgyakig és bútorokig szinte minden fellelhető az árusoknál. Azt nemigen merném kijelenteni, hogy igazi kincseket is lehet találni, mint régen, ezeket ma már inkább az aukciós házaknál kell keresni. Árakban viszont sajnos eléggé megemelkedett a színvonal az “Ecserin” is… Ettől függetlenül érdemes kilátogatni, mert érdekességből nincs hiány, s a hétvégén a kínálat is elég gazdagnak tűnik.
Ami viszont ennél is fontosabb, hogy a piac nagyon érdekes fotó témát is kínál. Azt azért ne gondold, hogy csak úgy bemehetsz fotózni. Nem kattinthatod csak úgy szembe az árust, és annak sem örülnek, ha a portékát fotózod. Össze kell ismerkedni az eladókkal, beszélgetni, s ha megvan a bizalom, akkor talán meglesz a hozzájárulás a fényképhez is. Ehhez pedig többször ki kell látogatni a piacra.
De ez talán nem is akkora baj. A felhozatal egy része hétről hétre változik, s ilyenkor mindig felbukkan valami új, amit érdemes megnézni. Egy idő után pedig egyre több lesz az ismerős arc, akik jó néven veszik ha megállsz néhány mondat erejéig. Persze az sem baj, ha rábukkansz valamire és vásárolsz is.
Ha már kialakult valamifajta ismeretség, akkor remek lehetőségek kínálkoznak különböző fotókhoz. Portrék, lomográfiák, hangulatképek készíthetők itt. Némi türelem nem árt, mert a folyamatosan mozgó tömegben nem egyszerű a fotózás. Jómagam a “Budapesti pillanatok (Ellesett pillanatok, Budapest rejtett arcai – ahogy én láttam)” című albumomat igyekeztem bővíteni az itt készült képekkel, de mára már körvonalazódik egy nagyobb “ecseris” fotó gyűjtemény gondolata is. Arcokból, egyedi hangulatból, érdekes lehetőségekből itt nincs hiány. A használtcikk kereskedők, a régi és érdekes portékák, az árusító bódék zeg-zugai szinte kínálják magukat.
Úgy tervezem, hogy az elkövetkezendő hetekben is rendszeresen kilátogatok majd ide. Úgyis folytatom a keresésgélést az érdekes kiegészítők után (tematikus gyermekfotózás témákhoz), két legyet üthetek egy csapásra. Eddig mindig sikerült valamivel gazdagítani a kelléktárat. Legutóbb pl. két remek állapotú kis bőrönddel gyarapodott az otthoni stúdió.
Találkozzunk a Facebookon is!
A fent említett “Budapesti pillanatok (Ellesett pillanatok, Budapest rejtett arcai – ahogy én láttam)” albumomat megnézheted a Facebook oldalamon. Kattints a linkre, vagy látogass el a www.facebook.com/fenyfarago oldalra, és a nézd meg a galériákat! Ne felejts el a Tetszik-re kattintani! Már, ha tetszenek a képek, persze…