Az a jó a fotózásban, hogy olyan helyekre is betéved az ember, ahová egyébként – valószínűleg – nemigen jutna el. Nem azért, mert nem volna rá lehetősége, hanem mert a bóklászó fotós sokszor kószál el a megszokott utakról. Így bukkantam tegnap én is egy megkapó, hangulatos helyre. Tulajdonképpen egy témát üldöztem, kerestem: környezetvédelem tárgyú fotóimhoz igyekeztem anyagot gyűjteni. Fotózásom kiszemelt tárgyához próbáltam közelebb kerülni, s már úttalan utkon tekeregtem, amikor hirtelen a tengerparton találtam magam!
Apró kis házak előtt álltam, amelyekhez cölöpökön álló, fából készült járdák vezettek. A hangulatos, szemlátomást gyakran használt, és takarosan rendben tartott házacskák falánál csónakok, mellettük kis daruk, horgász feleszerelések sorakoztak.
A cölöpöknél halkan kotyogott a víz, a horizont mögé lebukó nap fénye aranyszínűre festette a tavaszi szél által halkan lökdösött hullámokat.
Végigsétáltam a pallókon, s átadtam magam a tengerpart-hangulatnak. Néztem hogyan játszik a napfény a hullámokkal, megbámultam a kedves kis házacskákat, a csónakokat, a cölöpöre fektetett utak labirintusát. Kicsit tényleg a tenger partján éreztem magam.
Elkalandozó gondolataimból végül a hűtőtó szemközti partján álló oroszlányi erőmű dohogása térített vissza a valóságba.
Kellett ez a kép ide a végére, Feri! Jó csere :)
Igen, igazad van. Köszönöm!