A Tél pompája

Éjjel érkezett – valamiért jobban kedveli a csillagok némaságba fagyott fényét a nappalok zsivajánál. Talán, mert kézenfogva jár örök barátjával, a Csenddel. Csak, ha nagyon felbosszantják, akkor parancsolja maga alá az északi szeleket, s őrjöng fékeveszettül. De általában békés hangulatú. Könnyű takarójával lágyan beborította a fákat, némaságát szétszórta a tájon: puha, szikrázó csend maradt utána. A másnap fenséges békét talált: patyolat lepelbe burkolózva szunnyadó vetéseket, magukat hócsipkében illegető fákat, ragyogva szikrázó lágy dombokat.

Azt mondják, a Tél kegyetlen úr, de ez nem így van. Bőkezűn osztogatja ajándékait: a csendet, a békét, a tisztaságot. Igaz, hogy csak a fehér színt kedveli, de az magában hordoz minden harmóniát. Ahogy a fény felragyog makulátlan takaróján, az maga a csoda!

Béke. Nyugalom. Csend.

Az a baj csak, hogy az Ember nem hallja meg… Pedig de ráférne!

This entry was posted on Sunday, December 5th, 2010 at 19:20. It is filed under Hazai tájakon|Homelands, Mesélő képek|Telling pictures, Színes világ|Coloured world and tagged with Fotó, fotózás, Tél. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed.

A bejegyzés készítésének dátuma: Sunday, December 5th, 2010 at 19:20. Kategóriái: Hazai tájakon|Homelands, Mesélő képek|Telling pictures, Színes világ|Coloured world Címkéi: Fotó, fotózás, Tél. E bejegyzéshez fűzött hozzászolásokat követheted: RSS 2.0 -n keresztül.