Tavaszidő
A tavasz első jelei a tatai Derítő tónál:
Montázs – Ásítás
“Én úgy magamba iszom a fákat, mint öregek otthonát a bánat. (B.H.I.) Fába vájt telt hiány. Háromszor! Elfordítva, el háromszázhatvan fokkal. Természet, önmagát felfaló! Az oldott időre ráolvadt plomba. Félsz és éhség, álomba marva. Élet és halál álperverz viszonya. Minden ébrenlétet takar ma, s belőle tárogat Munch SIKOLY-a! (B. Horváth István: Ásítás)
Alföldi Fotószalon 2014.
A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2014. október 23-án csütörtökön 15.00 órára a Művelődési és Ifjúsági Házba (Szentes, Tóth J. u. 10-14.) a XX. ALFÖLDI FOTÓSZALON megnyitó ünnepségére.
Élet és halál
Lenyűgöző a Természet sokszínűsége, ahogy összehangolt bonyolultságával tökéletesen működik. Az elmúlásból azonnal új élet sarjad, nincs pazarlás, nincs egyetlen elvesztegetett apró darab sem. Minden okkal történik. A Természet tudja a dolgát. A magasból az Erdő puha, avar illatú aljára térnek megnyugodni a fák. Testüket csendben visszaadják a körfográsnak. Göcsörtös, száz évet látott ágaik ölelőn védelmezik az átalakulásukból […]
Őszi séták a Vértesben
Nemrég ébredt, s lám lassan már téli álmára készül a hegy. Persze előtte azért felveszi majd színpompás báli ruháját, hogy méltó módon ünnepelje az Életet.
Fény-Árnyék-Szín Világ
Szeretettel meghívlak a Prizma Kör 2014. évi “Fény-Árnyék-Szín Világ” című kiállításának megnyitójára. A kiállításhoz három képpel magam is hozzájárulok.
Kellemes meglepetés
Ma reggel érkezett a levél Ligeti László fotóművésztől: “Gratulálok Faragó Ferinek a XIV. Nemzetközi Magyar Fotópályázat 2014. “A” kategóriájának győztesének (I. díj).” Ennél kellemesebben nem is indulhatott volna a reggel! :)
Alkonyi szellő
A vers csak születik, mint ahogy születik a szél. Vagy a virág. Vagy a falevél. Szellő a vers, s én azt hiszem, a Végtelen küldi vele nekünk Világ-virágok bűvös illatát, s amint szívünkön lopva illan át lepergeti az érzés-szirmokat. Wass Albert
Alkony a hegyen
A Vértes kedves csatangolóhely. Gomba is kimondottan szeret a hegyvölgyein bóklászni. Néha itt ér a nap vége. A hegytetőkről szemlélve különösen szép látvány az alkonyi köntösbe öltözött a táj.
Időváltozás
Ott suhog felettük kérlelhetetlen, fásult egykedvűséggel, aki átlép mindenen, akit át nem lép senki, akit sem elhagyni, sem megelőzni nem lehet, aki nem kérdez, de nem is válaszol, nem nevet, de nem is sír, aki nem született, de nem is hal meg, aki végtelen és örök, s ez az úr: az Idő. (Fekete István)
A Haraszt
Kincsővel a Vértesben jártunk, egy röpke “hegymászás” kedvéért. A Harasztra kapaszkodtunk fel, s közben ki-ki tette a dolgát. Kincső a lepkéket csodálta, meg a fűben kúszó állatkákat leste, jómagam pedig a fotózni való témát.
Montázs – Sorfal
Akármilyen fasor csúcslik, dől az égre.Láthatatlan madarak vízcseppek szárnyán.Mind színtelen, szemünk bontja zöldre, kékre,S mindben fényre, törésre vár egy szivárvány. A fák mögül megszöktek őzek, szarvasok, De léptük ott maradt, hol csapás és nyom van.Ez a kép már nincs is! – Panta rhei. – Fasor … Ezt álmodhatta Paál László Barbizonban. (B. Horváth […]
Montázs – Télvárók
Földnyelven kéttörzsű időtlen fűzfa áll.Üres csónakok láncra kötött magánya.Zavaros emlék ül bennük, várakozás:Az elnyílt év, és reménybarkák halála. Valami nagy bánat: túlélni a telet. Megteljen újra, mi üres. A perc tolat.Mindez észlelet, és az egészből szelet. A túlpart csenddé szűri a fals hangokat. (B. Horváth István: Télvárók)
Montázs – Ölelő tükör
Fésült felhők. Sugarakra bomlik a fény.A tó ölelésében nád, fa és bokor.Árnyak árnyéka. Önmagán sétál a stég.Mintha behorpadna a víztükör. Komor A felszín. Bőre alá hasít, ahogy fúj, S öreggé ráncolja, vénné sebzi fel szél.Összetörik a tükör, a táj befordul. Az elárult, feldúlt ősz magában beszél. (B. Horváth István: Ölelő tükör)
Montázs – Parti fák
Tapintó pillantásom bolyong ártéren.Arcomig ér a látvány, fák kérge dörzsöl.Szemembe vernek ágai, ahogy nézem,S lecsorog tekintetem sok nyúlánk törzsről. Ladikba ül, eloldja hűségem láncát. A beálló víz folyékony hullámlemez.Álmom egy másik képre, vidékre száll át. A képzet marad – a képzelet elevez. (B. Horváth István: Parti fák)
Montázs – Visegrádi látomás
Fekete-erdői forrás, olvadt volt-hó.Tengerbe úszó látomás, vízen lábnyom.Meder: élő bölcső, de nyitott koporsó.A fák felett hegyről múltra omló várrom. “A Duna anyanyelve a német.”- mondtaEsterházy. “De hozzánk magyarul beszél.” –Gondolom én. Szemem ráevez a pontra, Hol egyszinten áll víz és mosott partszegély. (B. Horváth István: Visegrádi látomás)
