Montázs – Ásítás
“Én úgy magamba iszom a fákat, mint öregek otthonát a bánat. (B.H.I.) Fába vájt telt hiány. Háromszor! Elfordítva, el háromszázhatvan fokkal. Természet, önmagát felfaló! Az oldott időre ráolvadt plomba. Félsz és éhség, álomba marva. Élet és halál álperverz viszonya. Minden ébrenlétet takar ma, s belőle tárogat Munch SIKOLY-a! (B. Horváth István: Ásítás)
Montázs – Télvárók
Földnyelven kéttörzsű időtlen fűzfa áll.Üres csónakok láncra kötött magánya.Zavaros emlék ül bennük, várakozás:Az elnyílt év, és reménybarkák halála. Valami nagy bánat: túlélni a telet. Megteljen újra, mi üres. A perc tolat.Mindez észlelet, és az egészből szelet. A túlpart csenddé szűri a fals hangokat. (B. Horváth István: Télvárók)
Montázs – Ölelő tükör
Fésült felhők. Sugarakra bomlik a fény.A tó ölelésében nád, fa és bokor.Árnyak árnyéka. Önmagán sétál a stég.Mintha behorpadna a víztükör. Komor A felszín. Bőre alá hasít, ahogy fúj, S öreggé ráncolja, vénné sebzi fel szél.Összetörik a tükör, a táj befordul. Az elárult, feldúlt ősz magában beszél. (B. Horváth István: Ölelő tükör)
Montázs – Parti fák
Tapintó pillantásom bolyong ártéren.Arcomig ér a látvány, fák kérge dörzsöl.Szemembe vernek ágai, ahogy nézem,S lecsorog tekintetem sok nyúlánk törzsről. Ladikba ül, eloldja hűségem láncát. A beálló víz folyékony hullámlemez.Álmom egy másik képre, vidékre száll át. A képzet marad – a képzelet elevez. (B. Horváth István: Parti fák)
Montázs – Visegrádi látomás
Fekete-erdői forrás, olvadt volt-hó.Tengerbe úszó látomás, vízen lábnyom.Meder: élő bölcső, de nyitott koporsó.A fák felett hegyről múltra omló várrom. “A Duna anyanyelve a német.”- mondtaEsterházy. “De hozzánk magyarul beszél.” –Gondolom én. Szemem ráevez a pontra, Hol egyszinten áll víz és mosott partszegély. (B. Horváth István: Visegrádi látomás)
Montázs – Esti rezdülések
Ledobta horgonyát az ősz. Csobban a csend.A tér öbleiben kiköt a fád idő.Csónakban evező alak árnyéka teng,És az orrban karók csigaszarva kinő. Se part, se lomb, se ég. Csak a nagy víz.A hullámok borzongó, rezgő pikkelyek.Egyetlen evező húzása fáj, hasít. S hűvös magányát teríti éj, végtelen. (B. Horváth István: Esti rezdülések)
Montázs – Kapaszkodók
Gyökérkopoltyúval lélegzik a vízpart.Átszűri szilványán a feloldott tájat.Vízmosta föveny, láncon ladikot kitart,S őrzi, bár elfelejti, amit a nyár ad. Reményt ad, kapaszkodót. A folyó folyhat.– Nem mindent érzékelünk, ami van, látszik,De ráálmodhatjuk, ami nincs, vagy toldat. Így egész, teljes a kép.- Hallgass Vivaldit! (B. Horváth István: Kapaszkodók)
Hippi
Amszterdami séta közben figyeltem fel erre szimpatikus, nyugodt srácra, aki utca nyüzsgéséről tudomást sem véve olvasgatott a város egyik terén. Én éppen a város – számomra teljesen újszerű – művészettől és a szabad szellemmiségtől átitatott légkörét próbáltam átélni. Kerestem a módját, hogy hogyan lehetne mindezt megragadva, fotón is visszaadni.
Vérteskozma – a nyugalom rejtett szeglete
Vérteskozma egy eldugott kisfalu a Vértes szívében. A kis falucska egy utcát, és alig néhány állandó lakost mondhat magáénak. A település nyugalma, békéje, a takaros házak, a helyiek kedvessége, és a Vértes fákkal borított lankái elragadó légkört teremtenek. 2010-ben falunapra kaptam meghívást, a családias hangulatú eseményt fotóztam. Az itteniek és a vendégek a falu pici […]
