Posts Tagged ‘analóg’

Analóg portré

Analóg portré

Analógia

Analógia

A 41-es Amszterdamba megy

Mint ahogyan a Kép-horgonyok című bejegyzésemben írtam, két fotóm Amszterdamba megy. Mindkét kép papír lyukkamerával készült. Analóg technikával rögzült, analóg módon született meg a papíron is mindkét fotó. Tegnap megszáradtak a nagyítások, elhoztam őket a laborból. Készen állnak az utazásra!


Lencse nélkül: Velencei-tó

A Velenei-tó sem kerülhette el a lyukkamerás látogatást.  A Szúnyog szigeten tettünk egy rövid kirándulást, Pákozd mellett. A dobozban színes film volt – már szerettem volna kipróbálni a színes filmes fotózást is a lyukkamerával. Monokróm film csak ezt követően került bele, de ekkor – idő hiányában – már csak csak két kép elkészítésére nyílt lehetőség.  


Lyukkamera-önarckép


Lencse nélkül: Tata

Lencse nélkül: Tata

A vizek városaként aposztrofált Tata rengeteg fotótémát kínál. A papírdobozzal is ellágotatok ide néha. Víz mellett nőttem fel, szeretem, igénylem a vízpartot. Igaz, a Dunához húz a szívem, de jól esik egy-egy tó, vagy patak “társasága” is.  


Csöves város – lomo stílusban

Csöves város - lomo stílusban

Újabb képpel bővült a Csöves város projekt, ezúttal egy lomográf fotóval.  


Ködbe bújt kápolna

Ködbe bújt kápolna

Az országos jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánított Kálvária-domb tetején áll egy kedves kis káplona. A magányos káplona egy  középkori templom maradványaira épült: Valamikor itt a bencés apátság falujának, Szentivánnak, Keresztelő Szent Jánosrólelnevezett temploma állt.


Szkenner

Ma – hosszas keverés után – végre megjött az Epsontól a csere szkenner. És ez most már hibátalan, nem csíkoz. Szuper! Egy csomó negatív vár szkennelésre, és közben jópár ellőtt film is lett, amit hívni kéne… Azt hiszem, ideje bekeverni a hívót. KREATÍV ESKÜVŐ FOTÓZÁS  


Kép-horgonyok

Kép-horgonyok

Az egyik jó nevű sörgyár pénzügyi vezetője a vállalat amszertdami közponjában folytaja munkáját – a vállalat vezetés, vagyis a “board” mellett. Ez az előléptetés nagyszerű lehetőség, s egyúttal azt jelenti, hogy a következő hosszabb időszakot Hollandiában tölti majd. Így családostól kiköltöznek. A budapesti kollégák szerettek volna illő módon elköszönni tőle, s megkérdezték, hogy mit szeretne kapni búcsú ajándékba? Csak […]


Analóg portré – Kincső

Analóg portré - Kincső

Amikor először kezembe került a Mamiya, azt a tanácsot kaptam, hogy ne portrézzak vele. Analóggal nem olyan egyszerű, szólt a tanács, kellenének szűrők, meg más kiegészítők, hogy valóban jó képek szülessenek.


Ljubitel – Horgásztó

Ljubitel - Horgásztó

Nyáridéző, szabadságra vágyós, becsillanós. Ljubitel a javából! :)


Ljubitel – Gerecse

Ljubitel - Gerecse

Az utóbbi időben valahogy átálltam a fekete-fehér fotókra. A filmes világban tudom a magyarázatát: ráálltam az itthoni filmhívásra, az pedig egyelőre csak fekete-fehér film esetében működik egyelőre, illetve az elmúlt időszakban – megfelelő eszköz hiányában – fényképező segítségével próbáltam digitalizálni a negatívjaim.


Fotólabor – az első nagyításom

Elkészítettem az első analóg nagyításaim. Az élmény látni a kész képeket: leírhatatlan. Fenti, Kincső lányomról készült kép volt a labor munka egyik alanya, mert úgy gondoltam, hogy szerencsés olyan képpel kezdeni a nagyítást, amely nem feltétlenül igényel hosszasabb utómunkálatokat.


Csövek között

Újabb kép került a Csöves város projekt galériájába. Ez a kép Dianával készült, multiexpoval.


Nóri és Annamária

Annamária bizony már majd’ három hónapos, mire ez a negatív előkerült a gépből. Itt még a pocakban lakozik, valamikor augusztus elején.


Parti fűz

Parti fűz

A Lomográf tájképek galériát bővítettem ezzel a filmre készült fotóval. A Parti fűz ugyan nem lomográf kép, de mivel régi géppel (Yashica Mat 124G) filmre készült, ezért egyelőre ebben az albumban kapott helyet.


Analógia – Kincső portré

Analógia - Kincső portré

Hosszú ideje nem vettem analóg gépet a kezembe. Nem volt különösebb oka, egyszerűen csak nem adódott lehetőség a régi gépekkel fotózni. Ősszel Mártélyon kalandoztunk, és itt újra előkerült a táskából a Yashica.


Újabb lomográf tájképek

Újabb lomográf tájképek

A Lomográf tájképek bejegyzés óta bővült a “lomis” galéria. A Ljubitel szorgalmasan dolgozik, viszont a Lomography által forgalmazott Lady Grey filmmel most találkozhattok utoljára.


Lomográf tájképek

Lomográf tájképek

Rajzolatok Lomográf tájképek címmel új galériába gyűjtöttem az analóg technikával készült tájképeimet. Jóllehet ezek némelyike nélkülözi a lomográf stílus jegyeit, de nagyrészükön azért felfedezőhető itt-ott némi lomo beütés. Hol a gép stílusjegyei, például a Ljubitelek rajza, vagy vignettálása, hol pedig a film kisebb-nagyobb hibái csempésznek be lomográf hangulatot a képekbe. Egyátalán nem célom erőltetni a […]


Dacos Tél

Dacos Tél

Az öreg Tél nagyon megmakacsolta magát az idén: nem enged Tavasz kisasszony unszolásának. Mit gondol, talán örökre ráerőlteti magát a színekre, illatokra, enyhülésre vágyó, de még mindig fagyos ölelsében vacogó világra? Viaskodik azért a Tavasz, kérné jogos jussát. Már-már úgy tűnik, győz, ahogy évszázadokon át mindig, de aztán ismét erőre kap az északi úr. Dühödten […]