Elkészült a leánykám 2013-as képeiből összeállított naptár. Az éves kalendárium évek óta a család kedvenc karácsonyi ajándéka. Négy évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy Kincső egy év alatt összegyűlt fotóiból egy olyan naptárat szerkesszek, amely a családtagjaink számára nemcsak hasznos, de kedves is.
Mivel távol élünk a családtól, így egész évben szem előtt lehetnek az unoka-dédunoka fotói. Az első alkalommal nagy sikert aratott az ötlet, mára pedig már-már hagyománnyá vált. Mondhatni várják, számítanak rá.
Valahogy mindig jobban kedveltem a kézzel készített ajándékokat, mint az év-végi vásárlási lázban beszerzett … vackokat. Lehet felőlem bármilyen drága, technikai csoda, én csak jobban örülök valami apróságnak, amit nekem szántak. Ilyen a lányom által készített hóemberke, vagy karácsonyi mézeskalács, a feleségem “gyártotta” apróságok, nagyanyám zokni-szörnyei, a Mestertől kapott kép.
Hasonlóképpen én is jobb szeretek valami saját készítésű, személyes meglepetéssel kedveskedni. A naptárunkban pedig egy-egy évnyi közös munkánk van. A saját fotóink, Kincső kis életének az adott hónaphoz tartozó valamelyik apró, de fontos pillanata. Az idei évben közel ötezernyi fotót néztem át a képekért. Hetvennyolc képet válogattam- és dolgoztam ki a naptárhoz, amelyek közül végül tizenöt került be. Jó munka volt! Szeretem az év vége felé végignézni a lassan mögénk kerülő esztendő történéseit.
A család őszinte öröme mindig boldogsággal tölt el. Tudják, hogy jön a naptár, mégis meglepetésszámba megy, hiszen évről-évre más fotók kerülnek bele. Igyekszem az év közben nem publikált fotóból válogatni ilyenkor. Így biztosan tele lesz újdonsággal. Jó érzés a saját munkánk eredményét átnyújtani és látni az arcokon az örömöt.
Tavaly írtam: ha bárki a kedves blog olvasók közül szeretné hasonló módon meglepni a családtagjait, csak bátorítani tudom! Nem kell hozzá mást tenni, csak rendszeresen fotózni a gyerkőcöt, gyerkőcöket. Akár már egyszerűbb digitális kamerával, vagy telefonos alkalmazásokkal (pl. Instagram) is megfelelő, hangulatos képeket lehet készíteni a naptárhoz. Az a fontos, hogy változatos anyag legyen, tehát ne egy helyszínen, ugyanabban a ruhában készüljön el a 12 kép. Naptár szerkesztő programot pedig ingyeneset is le találni a neten. Ezek persze nem engednek teljes szabadságot a szerkesztésben, és professzionális “nyomdai” minőségű alapokat sem lehet velük előállítani, de nem is biztos, hogy ez a cél. A kreatív munka öröme, és a család boldogsága kárpótolhat a kicsit gyengébb minőségért.
Aki professzionális minőségre vágyna, annak érdemes komolyabb technikával rendelkező fotográfushoz fordulnia, aki a képek mellett a naptárat is el tudja készíteni “pro” minőségben. Érdemes a gyerkőcö(ke)t rendszeresen fotózni. Havonta 1-1 óra nem olyan nagy idő erre! Ugye? Ez egyrészt jó kis program (a gyerkekek általában élvezik), a végén pedig lesz egy változatos, szép fotóanyag, egy egész évnyi fotó, amiből aztán már vidáman össze lehet válogatni a naptárhoz a megfelelő képeket.
Az így elkészített fotók persze nemcsak a változatos anyagot garantálják. A profi kamerák nagyfelbontású képeket készítenek, s így a megszerkesztett naptár nyomdai minőségű lesz: a boltban kapható naptárak minőségével megegyező kivitelű, mégis egyedi naptár lesz az így elkészült ajándék. Azt pedig már nem is kell külön ecsetelni, hogy milyen nagyszerű egy ilyen szép naptárat kézbe venni! Bővebb információért ajánlom a Foto-Graf Fotográfiai Stúdió honlapját végignézni.
A saját, 2014-re készült naptárunk ilyen lett:
Tetszik az ötlet, tetszenek a képek is!
Nem csodálom, hogy szereti a család az ilyen meglepetést.:)
Köszönöm, kedves Cerezo! Örülök, ha tetszik!