Mártély

 

János barátomtól hallottam Mártélyról, a Tisza-parti kis településről. Évekkel ezelőtt már emlegette, sőt… a fotói még szebben beszéltek. Eljutni ide, s személyesen is felfedezni viszont ezidáig nem volt lehetőségem. Jó két hete Zotyóval és a fotós csapattal levonultak pár napra, de úgy alakult, hogy nem tudtam csatlakozni. Október végén viszont a közelbe szólított a munkám, eljött hát az idő, hogy végre magam is megismerjem a Tisza-part e kis gyöngyszemét.

Kincső iskolai szünete épp kapóra jött, hogy összekössük a kellemeset a hasznossal, így együtt utaztunk, együtt fedeztük fel Mártély nyugalmát és szépségeit.

 

Szépségből pedig akad itt bőven. A rövid kis partszakasz kirándulásra, sétára csábít. A sétány példásan gondozott, és mindegy, hogy az üdülőktől melyik irányba indulunk: mindkét végén izgalmas tanösvény vár. Kellemes séta közben fedezthetjük fel egy nem is túl régi világ, s az ártéri gazdálkodás mindennapjait. Az ösvény mellett fel-felbukkanó Tisza hívogat, s bizony jól esik leülni a parton, s megszabadulni a mindennapok problémáitól. 

Így persze könnyű megérteni a hajnaltól éjszakáig kint tanyázó horgászokat, akikkel reggelente olyan jól esett kicsit elbeszélgetni. A parton nyugalom van, így ősszel zárva vannak az üdülők, csak egy-egy autó halk morgása – az érkező horgászok hangja – töri meg a reggeli csendet. 

 

Lassan oszlik reggel a sötétség, miközben a csendben gubbasztó horgászokat nézem. A várt köd elmarad, ezzel nincs szerencsém. Elkap a kétely, talán témám se lesz, hiszen így ősszel – köd nélkül – mit lehetne kihozni a már félig üres tájból? Aztán a kelő Nap első sugarai meghozzák a színeket, s úgy oszlatják el az aggodalmamat, mint a sötétséget. Felkél a Nap, s megtörténik maga a csoda! Szempillantás alatt borul aranyba a táj, izzanak a fák, olvadt tükörré válik a víz. 

 

 

Fél órán át tart a káprázat, majd csendesülnek a fények, talán érzik, hogy a Tél közeledtével nem helyénvaló már az egész napos hivalkodás. Hiszen október végét írjuk, hiábavaló lenne a próbálkozás, lassan az Ösz ideje is lejár. Az öreg számadó meg puritán, nem szereti a színeket, sem a pompát. De most, most az egyszer még meg lehet mutatni! 

Nem bánom, jól esik a látvány, felmelegíti a lelket. Átadom magam, feloldódom benne. Mire felmerülök már tűnőben az illúzió. A harsogón izzó színek átadják a helyüket a kellemes pasztelleknek. Ezek visszafogottabb természetessége jobban is illik a tájhoz, és az őszhöz.

 

 

Mire másnap továbbeveztem az őszbe forduló víztől, már utol is érte a tájat az ősz végi időjárás. Az itt töltött néhány nap rengeteget adott. Élményt, látványt, megnyugvást. Cserébe elvett valamit. Egy kis darabot, amivel magához láncolt. Cseppet sem bánom.  

This entry was posted on Sunday, November 3rd, 2013 at 13:14. It is filed under Fotóalbum, Hazai tájakon|Homelands, Mesélő képek|Telling pictures, Slideshow, Színes világ|Coloured world and tagged with Fotó, fotográfia, fotózás, Ősz, táj, természet. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed.

A bejegyzés készítésének dátuma: Sunday, November 3rd, 2013 at 13:14. Kategóriái: Fotóalbum, Hazai tájakon|Homelands, Mesélő képek|Telling pictures, Slideshow, Színes világ|Coloured world Címkéi: Fotó, fotográfia, fotózás, Ősz, táj, természet. E bejegyzéshez fűzött hozzászolásokat követheted: RSS 2.0 -n keresztül.