Tavaszköszöntő Bakony

Virágzó erődalj

Előkerült pár tavaszi kép. Fura, hogy csak most… Lehet, hogy akkor valamiért nem volt rá lehetőség, hogy foglalkozzak velük. Pótolom most. 

Remélem, nem késő így a nyár derekán a tavaszt idézni. Ha jobban belegondolok, nem. Késett az idén eleget Tavasz kisasszony. Talán elnézi az én késedelmem is. Ki tudja, hol járt? A Tél volt túl magabiztos, vagy a felengedést, színeket és jókedvet hozó kósza leány volt valami mással elfoglalva? Mindegy már. Sokat kellett várni, hogy elűzze a borongós időt, de végül megjött, s méltó módon tette emlékezetessé a tél elmúltát. 

Egy szavára zöld ruhát öltött az erdő, s virágból szőnyeget terített lábai elé. Átható illata körbelengte a Bakonyt, sugárzó életerővel töltötte meg a levegőt. Melegebben ontotta fényét a Nap is, hisz a jókedv ragadós, jól esett már a vidámság, így könnyen osztotta éltető érintését.

Virágszőnyeg

Az első kiadós sétám épp a Tavasz érekzésekor vezetett a Bakony erdeibe. Micsoda jóleső érzés volt a komor, nyomasztó, oly nehezen távozó téli idő után a megújuló erdőben járni egyet! Beszívni a Tavasz illatát, érezni a Nap kellemes érintését! Leülni és kicsit átérezni az újjáéledő Természet erejét. Ezt a fajta feltöltődést nagyon szeretem.

Tavaszköszöntő Bakony

 Készültek színes képek is, de most valamiért úgy érzem, a fekete-fehér képek jobban visszaadják a tavaszköszöntő Bakony virágzó hangulatát. 

 

 

2 Responses to “Tavaszköszöntő Bakony”

  1. cerezo says:

    Jó látni ezeket a tavaszi képeket. Bár a színes változatot nem láttam, mégis azt mondom, tökéletes a ff választás.

  2. FényFaragó says:

    Köszönöm kedves Cerezo. A színes bakonyi tavaszköszöntő cikk az alábbi: http://www.fenyfarago.hu/2013/08/02/szines-bakonyi-tavaszkepek/

Mondd el a velemenyed! Leave a Reply

*