Barangolások lomográfiában

Szánkózás (Diana F+)

Legutóbbi külföldi munkautamon ismerkedtem meg Dianával. Amsterdamban kacsintott rám, s be kell vallanom, nagyon megtetszett, mondhatni, szerelem volt első látásra. Nem tudtam ellenálni neki: megszereztem. Haza már együtt utaztunk.

Azóta is együtt töltjük minden időnket, mindenhová elkísér. Családom is befogada, s bár még csak ismerkedem vele, mégis rengeteg kellemes élményben volt részünk. 

Mielőtt elkanyarodnánk egy alsókategóriás szerelmes ponyva felé, sietve tisztáznám: Diana nem egy szép hölgy, hanem egy szép, elragadó és egyszerű fényképezőgép. S a bája éppen az egyszerűségében rejlik. Műanyag váz, műanyag lencse. Fénymérő nélkül persze, három rekesz állítási lehetőséggel, fix záridővel. Semmi sallang, semmi felesleges ketyere.  

Diana középformátumú (6×6) filmet használ. Az első ellőtt film totál kudarc volt. Gyakorlatilag sikeresen alulexponáltam a teljes tekercset. A fekete-fehér film kevésbé érzékeny a pontos expóra, de rejtélyes módon sikeresen legalább két értékkel “alálőttem” a filmet. Hiába… Bele kell jönni ebbe is.

Talán egy megfelelően exponált kép volt a tekercsen. Zoli kollégám büszkén feszít rajta az új autója mellett:

Zoli új autója (Diana F+ Lomográf felvétel)

Azóta töltöttem már bele színes filmet is, és kísérletezgetek szorgalmasan. Két dolgot le kell szögezni: Az egyik, hogy nem árt felírni a betöltött film ISO értékét, mert később jól jön a helyes expo megállapításához. :) A másik, hogy a parralaxis hibára figyelni kell, hiszen a kereső és az objektív eltérő tengelyen van. Ha a kereső szerint komponálunk, akkor bizony meglepetések lesznek majd az előhívott filmen.

Diana a lomo sítlus jegyében született (újra). Ennek megfelelően a kompozíció tekintetében némi esetlegesség bőven belefér, sőt ennek a műfajnak egyenesen a stílusjegye. Mégis… én valahogy jobb szeretem, tudni, hogy mi hol lesz a képen, s ezt nem tudom levetkőzni a kép készítésekor sem. Így most azt próbálom kitapasztalni, hogy mekkora eltérést okoz a parallaxis hiba, hogy azt kiküszöbölve, vagy legalábbis belekalulálva, megfelelően tudjam a Diana képeket komponálni.

A másik kitapasztalni való a különböző érzekenységű és karakterisztikájú filmek viselkedése a különböző fényviszonyok között. Mint említettem Diana fix záridővel dolgozik, mégpedig nagyjából 1/60 mp-el. A rekeszt lehet állítani oly módon, hogy a tubus alján lévő kallantyút “napos”, “félig felhős”, vagy “felhős” állásba húzzuk. Ez 22, 16, illetve 11-es rekesznek felel meg. Ezekből, meg a film ISO értékéből lehet kalkulálgatni a megfelelő expozícót… 

Van még egy érdekes beállítási lehetőség a Dianán, ez pedig a P, vagyis a pinhole. Igen, a kis aranyos képes lyukkameraként működni. Ehhez csak el kell távolítani róla az objektívet, a kart áthúzni P állásba, s máris lehet érdekes lyukkamerás felvételeket készíteni. A rekesz itt f=150, ehhez kell a szükséges expozíciós időt kiszámítani. Nem mindig egyszerű.  

Az első pinhole felvételem:

Feszület (Diana+ pinhole felvétel)

Most tehát kísérletezgetek a kisasszonnyal. Van bőven próbálgatni, kitapasztalni való. Vonz a lyukkamerázás lehetősége, mert a milliméternyi lyukon át érkező fénnyel készült képek érdekesek, s van egy fajta egyedi hangulatuk. Érdekesnek találom a lomográfia, és az esetlegesség “művészetét” is, bár nehezen megy a gondolkodás nélküli lövés.

Úgy hiszem, ezek sokáig lekötnek majd. Ha pedig már sikerült nagyjából kitapasztalni Diana működését, s jól exponált, megfelelően komponált (vagy épp nem komponált) képek készülnek majd, akkor ott lesz a multiexpozíció érdekes világa. Mert Diana ezt is tudja…

Mondd el a velemenyed! Leave a Reply

*