Elhatároztam, hogy ezt a bejegyzést csak akkor teszem közzé, ha valamelyest már okafogyottá válik. Hála az Égnek, a rettegés napjai elmúltak, de rájöttem, hogy az előbb említett állapot soha nem fog bekövetkezni. Az átéltek nem válnak, nem válhatnak többé okafogyottá.
A Sors meglehetősen könyörtelen tud lenni. Olyan hirtelenséggel, oly váratlanul változtatja meg az ember életét, hogy arra felkészülni képtelenség. Különösen igaz ez, ha az ember legféltettebb kincséről, a gyerekéről van szó. Reggel még szép minden, vár a munka, aztán jön a telefon, hogy a pici rosszul lett az oviban. Futás érte, tényleg baj van: olyan, mint a fogyó Hold. Sápadt, fáradt, meggyötört kis arc néz fel fájó könnyek mögül. Teste tiszta véraláfutás mindenütt. Anyja viszi az orvoshoz, majd jön az újabb hideg zuhany: azonnal kórházba kell vinni! Rohanás, majd a várakozás idegtépő órái.
Aztán a rémült hang a telefonban: jön a mentő, viszi Pestre, a Klinikára! A kórházban nem mondanak semmit, nem tudják, nem biztosak, ki kell vizsgálni… Jeges szorítás markol a szívbe, belül felüvölt egy hang: NEM! NEM LEHET! Az agy most nem képes úrrá lenni az érzelmeken, az elemi Rémület egykettőre eluralkodik, s olyan kétségbeesést szül, amivel épeszű ember nem tud megbírkózni.
Az elszáguldó mentővel elmegy életem egy darabja is. Remegést, könnyeket hagy maga után az éjszakában. Belül tombol a szörny, szétszedi a szívet, a gyomrot marcangolja. Fojtogatja a torkot. Pokolian üres és csendes a lakás…
Nagyon sokára csörren meg a telefon: ellátják, már vizsgálják. Pedig éjszaka van. Sötét, komor éjszaka, félelemmel teli. Egyszerre jelentőségét veszíti minden, ami korábban fontos volt. Csak egy számít: vele minden rendben legyen!
Rossz napok jönnek, nem javul az állapota, a tünetei a Gyilkos tüneteivel egyeznek. A tehetetlenség érzése pokoli. A kórházban meggyötört gyermek vár, sápadt arcocska, fáradt, beteg szemek. Olyan törékeny!
Keserű az érzés, könnyekkel fojtogató, de muszáj elnyomni, neki most erőt kell adni, elérni, hogy mosolyogjon, nevessen! Energiát sugározni felé, hogy legyen ereje gyógyulni! Sikerül, nevet már! De aztán elfárad… jaj! túl hamar… Szinte karban alszik el…
Nehéz, de ott kell hagyni a kórházban. Nagyon hosszú és magányos az út hazafelé. A gondolatok csapdába esett vadállatok módjára járnak körbe… minden, minden elveszítette a jelentőségét, csak Ő számít! Aztán mielőtt végképp eluralkodna az elkeseredés, jön az ötlet: a barátok! Ők tudnak segíteni!
Gyors üzenet a neten: Gondoljatok Kincsőre, küldjetek pozitív energiát, adjatok erőt! S jönnek is az üzenetek szinte azonnal! A neten, telefonon, sms-ben, rokonoktól, barátoktról. Özönlik az aggodalom, a biztatás, az erőt adó törődés minden nap! Erőt adott elnyomni a keserűséget, elfojtani a könnyeket. Segített mosolyt csalni a beteg arcocskára. Az eredmények tovább romlanak… csontvelő vizsgálatot írnak elő. A legsötétebb poklot megjárja az ember … Reggel aztán jó hír jön: javult a vérkép! Elnapolják a csontvelő mintavételt! Felcsillan a remény! Ezt követően folyamatos a javulás, minden vérvétel eredménye jobb és jobb.
Már itthon van. Vigyázni kell még rá, de jól van. Oviba nem mehet, és folyamatos ellenőrzésre van szükség, de már újra van benne élet, s már a saját ágyában alszik!
A Sors talán nem is mindig olyan kegyetlen. Csak az eszközei hatékonyak… Egy pillanat alatt megtanítja, mi a fontos, mi nem. Megmutatja, hogy mennyire lényegtelenek a fontosnak hitt dolgok, amelyekért naponta küzdünk, s mekkora érték a Barátság, a Szeretet és az Egészség – amikre az előzőek mellett már talán nem is jut elegendő idő.
Hálával gondolok most Rátok. Makai Zoli, János, Pettyes, Zsani néni, Gábor batyi, Kriszte Kati, Jocó, Andris, Dia, Tibcsi, Kati mama, Anna mama, Nóri, Ödön, Marcsi, Gábor, Vik, Tamás, Era, HöEra, Hugi, Kriszti, Dóri, s Rád, aki mellettem voltál, ha nem is voltál itt… KÖSZÖNÖM!
Környezetvédelem FELELŐSEN gondolkodók számára
Könnyfátyolon át olvastam a bejegyzést, de ezek már hála- és örömkönnyek. Sok gyógypuszit küldök Kincsőnek, Te légy a “postás”. :)
Köszönjük Erika! Átadom!
na végre akkor megnyugodtunk!Vigyázzatok magatokra Te meg a KisNagylányodra
Szia Gergő! Örülök, hogy itt látlak az oldalon! Megnyugodtunk valamelyest, igen. Vissza kell még járni vérvételre, meg figyelni kell még, de azt hiszem nem lesz baj.
Nem tudom, mit írjak… elég, ha örülök? És elég, ha megköszönöd az égnek, hogy meghallgatta sokak reménnyel telt szívét?
Elég János. Köszönöm!